| 1. | És lőn, hogy midőn megépítteték a kőfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták őrizetre;
|
|---|
| 2. | És hadnagyokká tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb vala sokaknál.
|
|---|
| 3. | És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg az őrök ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házok ellenébe.
|
|---|
| 4. | A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek.
|
|---|
| 5. | Felindítá azért az én Istenem szívemet, hogy egybegyűjtsem az előljárókat, a főembereket és a népet, hogy felírattassanak; és megtalálám azok nemzetségének könyvét, a kik először jöttek vala fel Babilóniából, melyben ily írást találék:
|
|---|
| 6. | Ezek a tartománynak fiai, a kik feljöttek vala a rabság foglyai közül, a kiket fogva vitetett Nabukodonozor, Babilónia királya, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ő városába.
|
|---|
| 7. | Kik jövének Zorobábellel: Jésua, Nehémiás, Azariás, Raámia, Nahamáni, Mordokhai, Bilsán, Miszpereth, Bigvai, Nehum, Baána. Izráel népe férfiainak számok ez:
|
|---|
| 8. | Parós fiai: kétezerszázhetvenkettő;
|
|---|
| 9. | Sefátja fiai: háromszázhetvenkettő;
|
|---|
| 10. | Arah fiai: hatszázötvenkettő;
|
|---|
| 11. | Pahath-Moáb fiai, Jésua és Joáb fiaitól: kétezernyolczszáztizennyolcz;
|
|---|
| 12. | Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
|
|---|
| 13. | Zattu fiai: nyolczszáznegyvenöt;
|
|---|
| 14. | Zakkai fiai: hétszázhatvan;
|
|---|
| 15. | Binnui fiai: hatszáznegyvennyolcz;
|
|---|
| 16. | Bébai fiai: hatszázhuszonnyolcz;
|
|---|
| 17. | Azgád fiai: kétezerháromszázhuszonkettő;
|
|---|
| 18. | Adónikám fiai: hatszázhatvanhét;
|
|---|
| 19. | Bigvai fiai: kétezerhatvanhét;
|
|---|
| 20. | Adin fiai: hatszázötvenöt;
|
|---|
| 21. | Áter fiai, Ezékiástól: kilenczvennyolcz;
|
|---|
| 22. | Hásum fiai: háromszázhuszonnyolcz;
|
|---|
| 23. | Bésai fiai: háromszázhuszonnégy;
|
|---|
| 24. | Hárif fiai: száztizenkettő;
|
|---|
| 25. | Gibeon fiai: kilenczvenöt;
|
|---|
| 26. | Bethlehem és Netófa férfiai: száznyolczvannyolcz;
|
|---|
| 27. | Anathóth férfiai: százhuszonnyolcz;
|
|---|
| 28. | Beth-Azmáveth férfiai: negyvenkettő;
|
|---|
| 29. | Kirjáth-Jeárim, Kefira és Beéróth férfiai: hétszáznegyvenhárom;
|
|---|
| 30. | Ráma és Géba férfiai: hatszázhuszonegy;
|
|---|
| 31. | Mikmás férfiai: százhuszonkettő;
|
|---|
| 32. | Béthel és Ai férfiai: százhuszonhárom;
|
|---|
| 33. | A másik Nébó férfiai: ötvenkettő;
|
|---|
| 34. | A másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
|
|---|
| 35. | Hárim fiai: háromszázhúsz;
|
|---|
| 36. | Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt;
|
|---|
| 37. | Lód, Hádid és Ónó fiai: hétszázhuszonegy;
|
|---|
| 38. | Szenáa fiai: háromezerkilenczszázharmincz;
|
|---|
| 39. | A papok: Jedája fiai Jésua családjából: kilenczszázhetvenhárom;
|
|---|
| 40. | Immér fiai: ezerötvenkettő;
|
|---|
| 41. | Pashur fiai: ezerkétszáznegyvenhét;
|
|---|
| 42. | Hárim fiai: ezertizenhét;
|
|---|
| 43. | A Léviták: Jésua és Kadmiel fiai, Hódávia fiaitól: hetvennégy;
|
|---|
| 44. | Az énekesek: Asáf fiai: száznegyvennyolcz;
|
|---|
| 45. | A kapunállók: Sallum fiai, Áter fiai, Talmón fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sóbai fiai: százharmincznyolcz;
|
|---|
| 46. | A Léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai, Tabbaóth fiai,
|
|---|
| 47. | Kérósz fiai, Szia fiai, Pádón fiai,
|
|---|
| 48. | Lebána fiai, Hagába fiai, Salmai fiai,
|
|---|
| 49. | Hanán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai,
|
|---|
| 50. | Reája fiai, Resin fiai, Nekóda fiai,
|
|---|
| 51. | Gazzám fiai, Uzza fiai, Pászéah fiai,
|
|---|
| 52. | Bészai fiai, Meunim fiai, Nefiszim fiai,
|
|---|
| 53. | Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai,
|
|---|
| 54. | Basluth fiai, Mehida fiai, Harsa fiai,
|
|---|
| 55. | Barkósz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai,
|
|---|
| 56. | Nesiah fiai, Hatifa fiai;
|
|---|
| 57. | A Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Szófereth fiai, Perida fiai,
|
|---|
| 58. | Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,
|
|---|
| 59. | Sefátia fiai, Hattil fiai, Pókhereth-Hassebaim fiai, Ámon fiai;
|
|---|
| 60. | Összesen a Léviták szolgái és a Salamon szolgáinak fiai, háromszázkilenczvenkettő.
|
|---|
| 61. | És ezek, a kik feljövének Tel-Melahból, Tel-Harsából, Kerub-Addán-Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-é?
|
|---|
| 62. | Delája fiai, Tóbiás fiai, Nekóda fiai, hatszáznegyvenkettő;
|
|---|
| 63. | És a papok közül: Habája fiai, Hakkós fiai, Barzillai fiai, a ki a Gileádbeli Barzillai leányai közül vett magának feleséget és ezek nevéről nevezteték;
|
|---|
| 64. | Ezek keresték írásukat, tudniillik nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;
|
|---|
| 65. | És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem a pap ítél az Urimmal és Tummimmal;
|
|---|
| 66. | Mind az egész gyülekezet együtt negyvenkétezerháromszázhatvan.
|
|---|
| 67. | Szolgáikon és szolgálóikon kivül - ezek valának hétezerháromszázharminczheten - valának nékik énekes férfiaik és asszonyaik kétszáznegyvenöten;
|
|---|
| 68. | Lovaik hétszázharminczhat, öszvéreik kétszáznegyvenöt;
|
|---|
| 69. | Tevéik négyszázharminczöt, szamaraik hatezerhétszázhúsz.
|
|---|
| 70. | Némelyek pedig a családfők közül adakozának az építésre: a király helytartója ada a kincsekhez aranyban ezer dárikot, ötven medenczét, ötszázharmincz papi ruhát;
|
|---|
| 71. | A többi családfők pedig adának az építés költségére aranyban húszezer dárikot, és ezüstben kétezerkétszáz mánét;
|
|---|
| 72. | És a mit a többi nép ada, az aranyban húszezer dárik, és ezüstben kétezer máne, és hatvanhét papiruha vala.
|
|---|
| 73. | És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a kapunállók, mind az énekesek, mind a nép fiai, mind a Léviták szolgái, szóval az egész Izráel a magok városaikban.
|