| 1. | Felele pedig Jób, és monda:
|
|---|
| 2. | Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
|
|---|
| 3. | Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
|
|---|
| 4. | Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
|
|---|
| 5. | Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
|
|---|
| 6. | Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
|
|---|
| 7. | Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
|
|---|
| 8. | Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
|
|---|
| 9. | Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
|
|---|
| 10. | Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
|
|---|
| 11. | Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
|
|---|
| 12. | Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
|
|---|
| 13. | Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
|
|---|
| 14. | Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
|
|---|
| 15. | Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
|
|---|
| 16. | Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
|
|---|
| 17. | Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
|
|---|
| 18. | Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
|
|---|
| 19. | Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
|
|---|
| 20. | Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
|
|---|
| 21. | Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
|
|---|
| 22. | Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
|
|---|
| 23. | Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
|
|---|
