| 1. | Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
|
|---|
| 2. | Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
|
|---|
| 3. | Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
|
|---|
| 4. | Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
|
|---|
| 5. | Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
|
|---|
| 6. | Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
|
|---|
| 7. | Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
|
|---|
| 8. | Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
|
|---|
| 9. | A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
|
|---|
| 10. | De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
|
|---|
| 11. | Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
|
|---|
| 12. | Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
|
|---|
| 13. | Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
|
|---|
| 14. | Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
|
|---|
| 15. | Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
|
|---|
| 16. | De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
|
|---|
| 17. | Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
|
|---|
| 18. | Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
|
|---|
| 19. | A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
|
|---|
| 20. | Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
|
|---|
| 21. | Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
|
|---|
| 22. | Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
|
|---|
